Agroformers Tudásközpont
Ahol a tudomány gyakorlattá válik…
Miért lett szükség az Agroformers Tudásközpontra?
A növénytermesztésben sok olyan tényezővel dolgozunk, amelyet képtelenek vagyunk közvetlenül befolyásolni:
- a csapadék mennyiségét és eloszlását,
- a rosszkor érkező hideget, majd később a tartós és extrém hőhullámokat,
- a magas UV-sugárzást,
- az újonnan megjelenő vagy egyre nagyobb nyomást jelentő kórokozókat és kártevőket.
Közben minden szezonban döntéseket hozunk tápanyag-utánpótlásról, növényvédelemről, biostimulátorokról és egyéb technológiai beavatkozásokról.
Azt tudjuk, mit adunk a növénynek. Sokkal kevésbé nyilvánvaló azonban, hogy a stresszhatások során mi történik a növényben, és hogyan veszhet el olyan sok abból, amit korábban már hozzáadtunk.
1. Stresszhelyzetben a növény igényei is megváltoznak
Ami optimális körülmények között megfelelő támogatás, ugyanabban a formában már egészen más terhelést jelenthet egy vízhiányos, túlmelegedett növény számára. Azok az inputanyagok és technológiai beavatkozások, amelyek kedvező körülmények között jól működtek, stresszhelyzetben egészen más növényi választ válthatnak ki.
Ezért kérdőjelezik meg egyre többen, hogy elegendő-e a hagyományos növénytáplálásban gondolkodni.
A célravezető kérdés pedig ilyen esetben ez lesz: léteznek-e és megfizethetők-e olyan anyagok, amelyek kijuttatásával a céljainknak valóban megfelelő növényélettani folyamatokat támogathatjuk?
Ha pedig léteznek ilyen megoldások, miért ne úgy válasszuk meg a ráfordításainkat, hogy pontosan azt a növényi stresszválaszt támogassák, amelyre az adott helyzetben szükség lesz?
…Ha például aszályra és hőstresszre számítunk, akkor már a szezon kezdetétől ennek megfelelően alakíthatjuk a technológiát: olyan beavatkozásokat választunk, amelyek a növény felkészültségét és stressztoleranciáját támogatják.
…Ha pedig olyan kórokozóra számítunk, amellyel szemben korlátozottak a növényvédelmi lehetőségeink, annak megfelelően alakítjuk a technológiát: indukált rezisztencia aktiválását és a növény saját védekezési válaszreakcióit támogatjuk.
A körülmények változásával tehát a technológiai döntéseink céljának is változnia kell.
2. A gazdaság hosszú távú alkalmazkodása időt és tőkét igényel
A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás számos ismert eszköze közép- vagy hosszú távon valósítható meg. Ugyanígy komplex és időigényes feladat lehet az egyes nehezen kontrollálható kórokozókkal – például a fitoplazmákkal – szembeni védekezés kialakítása is.
- Az öntözéshez például vízforrásra, engedélyekre, infrastruktúrára és jelentős beruházásra lehet szükség.
- Egy másik növénykultúrára történő átállás új termesztéstechnológiát, esetenként más gépparkot, új szakmai tapasztalatot és biztos piacot kíván.
- A talaj vízbefogadó- és vízmegtartó képességének, valamint a talajélet javítását célzó művelési rendszerek kialakítása ugyancsak több év munkája lehet, és sok esetben új eszközök, gépek és termesztési gyakorlatok bevezetésével jár.
- Kórokozókkal szemben rezisztens vagy toleráns fajták nemesítése időigényes feladat.
Ezek fontos részei a mezőgazdaság alkalmazkodásának. Csakhogy eközben a következő hőmérsékleti anomália, aszályos időszak vagy kórokozónyomás már ebben a szezonban megérkezhet.
Ezért olyan eszközökre is szükségünk van, amelyekkel a meglévő termelési struktúránkon belül, már rövid távon, az adott szezonban is képesek vagyunk hatékonyan reagálni.
3. A növény felkészültségére viszont már az adott szezonban hatással lehetünk
Ma már egyre többet tudunk arról, hogy milyen jelanyagok, kofaktorként működő mikroelemek és metabolitok kapcsolódnak a növény különböző stresszválaszaihoz.
Az Agroformers Tudásközpontban azt tanuljuk, hogyan készíthetjük fel tudatosan a növényt arra, hogy egy váratlan vagy tartósabban fennálló környezeti stresszhelyzetben kedvezőbben reagáljon akkor is, ha az elmúlt évek során megtapasztaltakhoz hasonló időjárási körülmények érkeznek.
Számunkra ennek a szemléletnek a gyakorlati megvalósítása a fontos.
Erre dolgoztam ki a metabolikus növénytáplálás módszerét, mert a célunk a biotikus és abiotikus stresszhatások növényélettani következményeinek mérséklése, hogy minél kevesebbet veszítsünk abból, amire a növény genetikailag képes.
Az időjárást továbbra sem mi irányítjuk, azonban a növény felkészültségét, vitalitását és ellenállóképességét mára bámulatos mértékben alakíthatjuk – és egyre többen építünk erre, amikor a várható stresszhatásokra készítjük fel növényállományainkat.
Nézd meg, mit találsz a Tudásközpontban!
Agroformers Klub
A szakmai anyagok mellett rendszeres támogatást kapsz a heti online kérdezz-felelk alkalmakon, ahol személyesen nekem teheted fel a témát és a saját gazdaságodat érintő aktuális kérdéseidet. Az anyagok és a felvételek vissszanézhetők lesznek. A Klub 2026 október végén indul.
Iratkozz fel az értesítésért az indulásról!
Agroformers Akadémia
Az Akadémia kurzusaiban rendszerbe foglaljuk a növényélettani stressz-menedzsment és a metabolikus növénytáplálás összefüggéseit. Az egymásra épülő tananyagokon és gyakorlati eseteken keresztül megtanulod önállóan értékelni a beavatkozási lehetőségeket.
Az Akadémia előkészítés alatt áll. Az indulásról értesítést kapsz.
Stratégiai Tervezőiroda
A Tervezőirodában te és a gazdálkodásod kerül fókuszba, itt igényelhetsz egyéni segítséget. Az együttműködés végére saját növényélettani stresszmenedzsment terved lesz. Így a ráfordításaidat átgondolt prioritások mentén tervezheted, hogy minél többet megőrizz abból, amire a növény genetikailag képes.
A várólistára az űrlap kitöltésével jelentkezhetsz.
Tovább olvasnál? Nézz bele a szakmai cikkekbe!
VEZÉRCIKK
Szerezd vissza a kontrollt: hogyan segít
a növényélettani stresszmenedzsment?
A cikk bemutatja, hogyan segít a növényélettani stresszmenedzsment abban, hogy az állomány a lehető legkevesebbet veszítsen abból a terméspotenciálból, amelyet genetikailag hordoz.
SZŐLŐ FITOPLAZMA
A szőlő immunválaszainak aktiválása a fitoplazmával szemben
Nyolc éve foglalkozom a növények kórokozókkal szembeni ellenállóságának aktiválásával, vagyis azzal a szemlélettel és módszertannal, amely a növény saját védekezési rendszerének működésének aktiválását célozza. Meggyőződésem, hogy ez a megközelítés ma különösen időszerű az aranyszínű sárgaság esetében is, és ma már helye van az integrált védekezés rendszerében.
Hamarosan érkezik
Mi nem történik a növényben stresszhatások alatt?
Ahhoz, hogy a növény képes legyen hatékonyan reagálni a környezeti hatásokra, biokémiai anyagokra (metabolitokra) van szüksége. Rámutatok, milyen gátló tényezők következménye, hogy a növény metabolit-hiányban szenved.
Miért korlátozhat jobban a metabolithiány, a tápelemek hiányánál?
Liebig törvénye szerint a növények növekedését mindig az igényekhez képest legkisebb mennyiségben jelenlevő tápelem korlátozza. Elmesélem, hogyan ismertem fel, hogy a másodlagos metabolitok hiánya még jelentősebb mértékben képes korlátozni a növényt.
Hogyan lesz hasznomra a levélnedv Brix mérés?
Vajon létezik e módszer arra, hogy a növényeink vitalitásának a megítéslésében ne csak a szemünkre kelljen hagyatkoznunk?
Megmutatom, hogyan pillanthatsz rá percek alatt a növényeid belső állapotára.
Hol találkozhattál már velem?
Korábbi alkalommal növénytáplálással foglalkozó workshopon, ahol az ökológiai körülményeknek megfelelő termésnövelő módszerek kidolgozása volt a cél.
Legutóbbi alkalommal a szőlővel foglalkozó rendezvényen, ahol a növényi immunválasz aktiválásáról beszéltem.
(A címre kattintva el tudjátok olvasni a Mezőhírben megjelent cikket, fotó: Horizont Média)
Szomoru Miklóstól „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” műsorába kaptam invitálást egy beszélgetésre, az „Aranyszínű sárgaság – a szőlő immunválaszainak aktiválása a fitoplazmával szemben” című szakmai könyvem megjelnése kapcsán.
(A címre kattintva meg tudjátok nézni a beszélgetést.)
Az elmúlt időszakban különféle szakmai lapok hasábjain klímastressz, metabolikus növénytáplálás, növényi immunaktiválás és levélnedv-Brix% témakörökben osztottam meg ismeretterjesztő információkat és mutattam be gyakorlati tapasztalatokat.
(A címre kattintva el tudjátok olvasni az egyiket, amely az Agrárunióban jelent meg.)
A rovat szerzője
Tóth Erika
Növényélettani szemléletű agrárszakértő
Szakmai szemléletének alapja, hogy a növényre a környezetből érkező hatásokra reagálni képes, aktív élőlényként tekintsünk. Ezáltal olyan növényélettani gátló tényezőket célozhatunk meg, amelyek korlátozzák a növény genetikai terméspotenciáljának érvényesülését.
A növények stresszválaszai, immunreakciói aktiválhatók és támogathatók akkor is, amikor a klímastressz, az aszály, vagy éppen a kórokozónyomás nehezíti a helyzetünket.
TUDOMÁNY – GYAKORLAT – EREDMÉNY
Agroformers szemlélet:
„A növénytermesztés egyik legfontosabb kérdése az, hogyan érhetjük el, hogy a növény minél kevesebbet veszítsen abból, amire genetikailag képes.”